Satsue Mito, japán tanár és viselkedéskutató Satsue Mito munka közben japán makákó

Ki is volt Imo?

A japán makákók lenyűgöző bizonyítékokat szolgáltatnak arra, hogy a majmok milyen nagy mértékben képesek a tanulásra. Japán tudósok több csapatukat is tanulmányozták. Egyikük Japánban az északi magas hegyek közt él, ahol télen vastag a hó. Megfigyelhető volt, ahogy a majmok területüket az erdő egy előzőleg még fel nem derített részére is kiterjesztették, ahol vulkáni melegforrások voltak. Rájöttek, hogy a meleg vízben pompás fürdeni, és néhány ki is próbálták. A szokás gyorsan elterjedt: most már minden télen minden majom fürdik. A kíváncsiság, amely erre a felfedezésre vezetett, és az alkalmazkodóképesség, amely lehetővé tette, hogy az állatok beillesszék ezt az új tevékenységet rendszeres viselkedésükbe, nagyon jellemző a makákók vállalkozó szellemére.

Egy másik csoportjuk erről a vállalkozókészségről még megdöbbentőbb módon tett tanúságot. Ez a csoport a Kojimán, Hunshu főszigettől délre egy kis szigetecskén él, melyet egy keskeny, de örvénylő dagályáramlásokkal teli szoros választ el a főszigettől, így a majomközösség igen zárt. 1952-ben, amikor egy kutatócsoport tanulmányozni kezdte az állatokat, eleinte vadak és félénkek voltak. Hogy kicsalogassák őket a szabadba, elkezdték őket édesburgonyával etetni. Egy év múlva az egyik fiatal három és fél éves nőstény – „akit” már jól ismertek és Imo névre kereszteltek, felkapott egy édesburgonyát. Ez ugyanúgy történt mint már előzőleg százszor és százszor. Az édesburgonya, mint mindig, földes és homokos volt, de Imo valamiféle okból odavitte egy pocsolyához, belemártotta a vízbe, és ledörgölte róla a piszkot a kezével. Képtelenség volna megmondani, hogy ez milyen mértékben volt logikus gondolkodás következménye, Az tény, hogy miután egyszer kipróbálta, már szokásszerűen csinálta.

Egy hónap múlva egy másik majom is elkezdte ugyanezt csinálni. Néhány hónap múlva már az anyja is ezt csinálta: a szokás elterjedt a csoport tagjai közt. Egyesek az édesvizű pocsolyák helyett elkezdték a tengervízbe mártogatni az édesburgonyát, talán a sós ízt kellemesebbnek találták. Ma már általános szokásuk, hogy megmossák a tengerben az édesburgonyát, s ezt csak azok nem tanulták meg, akik már Imo első kísérletének idején öregek voltak. Az ő szokásaik már túlságosan megrögzöttek voltak a változtatáshoz.

De Imo ezzel még nem fejezte be az újításait. A tudósok rendszeresen marokszám szórták ki a hántolatlan rizst is a tengerpartra, aztán beletaposták a homokba. Tették ezt azzal az elképzeléssel, hogy a majmoknak sokáig tart majd, amíg össze tudják szedegetni a rizsszemeket, így lesz idő megfigyelni őket. Ám nem számoltak Imoval. A nősténymajom fölmarkolt egy jó csomó homokos rizst, elment vele a pocsolyához, és beleszórta a vízbe. A homok lehullt a pocsolya fenekére, de a rizs úszott a víz felszínén, ahonnan aztán a markába szedte. Ez a szokás is elterjedt hamarosan, már mind így csinálták.

A társaktól való tanulás képességének az az eredménye egy közösségben, hogy megosztják egymással tudásukat, és közös cselekvéseket végeznek – röviden: kialakul egyfajta kultúra. Ezt a szót persze általában csak az emberi társadalmak összefüggésében szoktuk használni, ám itt, a kojimai makákók közt a jelenséget egyszerű formájában láthatjuk kialakulni.

A kojimai majmok etetése egy további fejleményre is vezetett, Ezeknek a kemény, agresszív kis állatoknak erős fogaik vannak, amelyekkel habozás nélkül beléharapnak egymásba. Most már annyira hozzászoktak az emberekhez, hogy többé nem félnek tőlük, és amikor valaki hoz egy zsák édesburgonyát, habozás nélkül megpróbálnak csenni belőle. Nem lenne praktikus egyenként odanyújtogatni nekik a gumókat, így a kutatók egyszerűen kiborítják a zsákot a partra, aztán visszavonulnak. A makákók nekiesnek a kupacnak, félkézzel felkapnak egy gumót, egy másikat beletömnek a szájukba, aztán három lábon sántikálva elszaladnak. Néhányuknak azonban jobb módszerük van: több gumót szednek föl, két karjukkal a mellükhöz szorítják, aztán hátsó lábukon egyenesen állva szaladnak el a parton, egy védhető helyre a sziklák közé.

Forrás: David Attenborough - Élet Földön
© 2010-2018 Imosoft Kft. – Főoldal - Kapcsolat - IMO -